Tervezőnaptárak 2021.

2021.03.13

Talán ezt már előbb meg kellett volna írnom, de ami késik, nem múlik. :)

A naptár iránti érdeklődésem valószínűleg a rendszerezésen alapszik. Itt van egy struktúra, egy tervezés, hogy milyen lesz az adott év. Úgy gondolom, hogy januárral "tiszta lappal" indulhatunk. Mint egy üres naptár, tele lehetőségekkel.

Tűz / Víz / Levegő / Föld Tervezőnaptárak
Tűz / Víz / Levegő / Föld Tervezőnaptárak

A 4 őselemről neveztem el a terrazzo mintával készült borítókat: Tűz, Víz, Levegő, Föld. Manapság érdekel az asztrológia is, annak is a "nem napilapokban olvasott" horoszkóp elemzése, hanem amivel jobban megismerhetjük önmagunkat, a saját születési képletünk értelmezése. Ezt mindenkinek ajánlom, még annak is, aki esetleg szkeptikus. Megdöbbentő érdekességekre jöhet rá az ember.

Asztrológia 12 zodiákus jel
Asztrológia 12 zodiákus jel

Na de, olvastam néhány könyvet, ahol azt tanácsolták, hogy a célunkat írjuk össze, vagy akár egy táblán is megjeleníthetjük, mik azok, amiket el akarunk érni.
Korábban készítettem listákat, hogy az adott évben mit szeretnék teljesíteni. Volt persze, ami abban az évben nem jött össze, de szépen lassan azok is beteljesültek (rá következő évben, vagy még később - de azért összejött :)). Szerintem az jó ötlet, ha nem csak fejben tartjuk ezeket a dolgokat, hanem papírra is vetjük. Én még a karácsonyi ajándék ötleteimet is vezettem, hogy kinek és milyen hasznos ajándékot tudok adni.

Vision board
Vision board

A jelenlegi 2021-es naptárnál az volt a célom, hogy ne legyen zsúfolt, az általam gondolt fontos információk legyenek benne.

Természetesen az elején a személyes adatokkal kezdődik, itt mindenképpen fontos, hogy kinek a tulajdona. Én mindig szerettem beleírni a nevemet és az adataimat, ettől lett tényleg az enyém. :)

A szerkezetét úgy lehetne jellemezni, hogy az általános, teljes képből megyünk a részletek felé.
Itt kezdődik a Holdnaptár és az éves tervező. Engem mindig is lenyűgözött a Hold, ahogy mindig más arcát, színét látjuk. Ha jobban megnézzük a holdfázisokat, akkor hullámokban változik, ami különös mintázatot ad. 
A mellette lévő üres rész talán a férfiak nagy rejtélye, mivel ezt a nőknek szántam, mint menstruációs naptár. Ezt a kifejezést nem szerettem volna feltüntetni. Aki érti, az tudja, hogy mire használhatja ;)

Az éves tervező elég fontos része a naptáraknak, ezt nem lehet kihagyni. Majd a struktúrát minden hónap elején lévő hónap összesítővel és listával kezdtem. Az ilyen jellegű rendszereket mindig külön tették más naptárakban és szerettem volna közvetlenül a hónaphoz tenni, mivel hozzá tartozik. 

Persze aztán rájöttem, hogy miért nem tették eddig így... Mert így a különböző hónapok napjai megtörik a rendszert, nem lesz folyamatos. De én mégis úgy döntöttem, hogy elkülönítem a hónapokat egymástól, ami szerintem praktikus. Erről kérném majd az őszinte véleményeteket is.

December végével elérkezünk a 2022-es év tervezőjéhez (jelenleg az még igen csak odébb van), valamint a januári hónap összesítőjével folytattam (aki még esetleg év elején nem szerzi be az új naptárját, annak hasznos). A legvégén pedig jegyzeteknek hagytam elég sok helyet, itt ki lehet bontakozni. :)


Vannak a jövő évi naptárhoz is terveim, amivel még jobbá, különlegesebbé tudom tenni a rendszerezést! Ha van ötletetek, szívesen fogadom.

Nektek mi a fontos egy naptárban?